Hatgólos őrület: a sírból hozta vissza az Inter elleni BL-elődöntőt a Barcelona
Már két góllal is vezettek az olaszok, végül 3–3 lett a barcelonai odavágó.
Már két góllal is vezettek az olaszok, végül 3–3 lett a barcelonai odavágó.
Egygólos előnyről várja a visszavágót a francia csapat.
Kettős győzelemmel ráadásul.
Pedig a magyar csapat története során először zárta a csoportkört az első két hely valamelyikén.
Gondoljunk csak bele, mennyi fantasztikus pillanatról maradtunk volna le, ha a fociban nem lenne hosszabbítás. Össze is szedtünk ezekből néhányat.
Így csökkentenék a játékosok terhelését.
Történelmi tettre készül Raphinha, a Barcelona brazil csillaga.
Kialakultak a Bajnokok Ligája elődöntőinek párosításai.
Serhou Guirassy mesterhármast szerzett a Dortmundban, de ez is kevés volt a továbbjutáshoz.
A Barcelona gyakorlatilag bejutott az elődöntőbe, a PSG nagyot küzdött és végül kettővel nyert a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Az Arsenal három, az Inter egygólos előnyből várja a jövő heti visszavágót.
Az olasz rekordbajnok egy hónapon belül kiesett a BL-ből, a kupából, és beleszaladt két súlyos vereségbe a bajnokságban.
Az Atlético még volt kapusának, Thibaut Courtois-nak is visszaszólt.
Komoly felháborodást váltott ki az Atletico Madrid szurkolóiból, hogy a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen a büntetőpárbajnál a játékvezető érvénytelenítette Julian Alvarez találatát. Szurkolók és néhány újság is egy rejtélyes chipről beszél, amely érzékelte a szabálytalanságot. Az UEFA szerint nem ez történt.
Kialakult a legjobb nyolc mezőnye.
A brit közmédiát láthatóan felzaklatta a Liverpool kiesése.
A Barcelona, az Inter és a Bayern München kettős győzelemmel jutott tovább.
Ha pedig mindkettőt megszerzi, akkor majd duplázik – nyilatkozta a Liverpool edzőközppontjában tartott sajtóbeszélgetésen.
A Bayer München kapusa „szép lassan öregszik”.